Nap szerinti archívum: 2015.09.23


Folytatódik a Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program

Új szemléletet képviselve, folytatja mikro-, kis-és közepes vállalkozásoknak szólóképzési programját a Csongrád Megyei Önkormányzat. A Csongrád MegyeiVállalkozásfejlesztési Program sikeres tavaszi projektje után ősszel gyakorlatorientáltüzleti szeminárium indul 20 vállalkozónak Szegeden, míg Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon ingyenes üzleti előadásnapok várják a fejlődést
kereső vállalkozókat. A jelentkezőknek a képzés díjmentes.

Ez az év valamennyi gazdasági szereplő életében meghatározó, hiszen az új Európai Uniós támogatási ciklus hatalmas fejlesztési forrásainak köszönhetően Csongrád megyében is megindulhat a fellendülés. Ennek kulcsszereplői és egyben nyertesei lehetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságfejlesztést számos kormányzati program segíti, de a Csongrád Megyei Önkormányzat a tavaszi képzés sikere alapján változatlanul úgy látja, szükség van ezeket kiegészítve helyi kezdeményezésekre is.

Kakas Béla, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke a képzési program fővédnökekéntúgy látja, ez az újszerű képzés befektetés abba, hogy a minden vállalkozó a sajátképességeinek fejlesztésével, a lehetőségei maximális kihasználásával erősítse meg a vállalkozását, és új munkahelyeket hozzon létre.

Üzleti szeminárium

A Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program üzleti szemináriuma 7 interaktív előadásból, konzultációból áll, és 2015. október 6-ával veszi kezdetét Szegeden. A képzés piaci értéke egy részt vevőre vetítve 120.000 forint. Ezt a költséget most is teljes egészében átvállalja a Csongrád Megyei Önkormányzat. Összesen 20 hely van az ingyenes képzésiprogramban, ezekre egy online kérdőív kitöltésével pályázhatnak a megyei székhellyelrendelkező mikro-, kis-és közepes vállalkozások. A szemináriumi képzésre 2015. szeptember 22-től 2015.október 1-jéig várjuk a jelentkezéseket a www.csongrad-megye.hu oldalon.

A részletes programot ide kattintva találja.

Üzleti előadásnapok

Ősszel Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon a megyei vállalkozásfejlesztésiprogram részeként üzleti előadásnapok is lesznek. Ezek 4 előadást vonultatnak fel alegfontosabb, vállalkozókat foglalkoztató témákat felölelve, és ezek a képzési alkalmak isingyenesek a pályázó vállalkozóknak.

Kiknek érdemes pályázni?

– Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki keresi a fejlődés útját és felismeri, hogy egy ilyen képzésre érdemes időt szánni.
– Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki felkészültebben akar élni az új uniós ciklus pályázataival, aki a támogatások lehívásában lehetőségeket lát.
– Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki hatékonyabb szervezeti működés mellett szeretne sikeres marketing-stratégiát alkalmazni.
– Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki adóügyekben és pénzügyekben tisztábban akar látni, hogy terveihez könnyebben tudja megteremteni a szükséges
forrásokat.

Melyek a kiválasztás szempontjai?

A Csongrád Megyei Önkormányzat célja, hogy minél több vállalkozó jelentkezzen és a
képzések keretében a különböző ágazatok, cégméretek és a megyei területi különbözőségek is megjelenhessenek. A kiválasztás fő szempontja az lesz, hogy minél szélesebb palettátfedjenek le a résztvevők, de előnyben lesznek azok, akik a tavaszi képzésről lemaradtak. Akinem kerül be a most induló, őszi szemináriumi képzésbe, annak lehetősége lesz ellátogatni a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a mórahalmi üzleti előadásnapokra. Terveink szerint ajövőben minden járási székhelyen elérhető lenne ilyen típusú, folyamatos képzés.

Várjuk jelentkezésüket!

Kapcsolattartó: Miklós Róbert, tel.: +36 20 201 6775,
e-mail: miklos.robert@csongradmegye.hu